Valóban ez van. Én is végig olvastam, többször is, keresve a "lekezelést" . Hirtelen arra gondoltam, hogy talán a "hangnem" ...de nincs benne még csak "olyan hangnem" sem.
Könyvekről beszélünk, dolgokról, amiknek "nevük" van, és anélkül nem lehet beszélni róluk.
Nagyon sajnálom én is ha lekezelőnek tűnt volna bármelyik bejegyzésem.... nem annak szántam. Én is végigolvastam újból a bejegyzéseket, de nem találtam lekezelőnek. Bevallom nem is igazán értem, hogy miről van szó...
Az természetes hogy egy beszélgetést hallgatva rossz érzés fogja el az embert, ha nem ért teljesen mindent, de már akkor is ha nem tud érdemben az őt érdeklő témához hozzászólni. Kirekesztődni se tudásból, se társaságból nem jó érzés. Táplálja ezt az érzést az a naiv hite sok amatőrnek, hogy a profik olyan tudás birtokában vannak, amivel az ő gondjaik könnyen megoldhatóak lennének. Bár kétségtelen hogy a tanult képzőművész lépéselőnyben van, főként az önkifejezés lehetséges módszereit illetően, de a lényeget érintő mit, és miért kérdésekben már sokkal kevésbé. A festészet amúgy is egy olyan labirintus ahol minden tévelygő úgy véli jó úton halad, miközben minden fordulóban ott lapul a kétely.
Most sem szeretnék senkit megbántani... de ha olyasmiről beszélünk amit ő nem ért, az nem lekezelő. A tudás megszerezhető. Ha valaki lekezelőnek érzi, meglehet benne van a hiba.... vannak akik ezt durvábban frusztrációnak nevezik.
Azt viszont nem értem, hogy mit jelent az:
"Bár kétségtelen hogy a tanult képzőművész lépéselőnyben van, főként az önkifejezés lehetséges módszereit illetően, de a lényeget érintő mit, és miért kérdésekben már sokkal kevésbé"
Mi a lényeg?
De hangsúlyozom, nem akarok bántó lenni, egyszerűen kíváncsi vagyok.
Nincs itt hiba, csak természetes emberi reakció egy adott szituációra. Ha mindenképp hibást keresünk, akkor se feltétlenül a frusztrált az, de én se szeretnék senkit megbántani.
Akár vissza is kérdezhetném, hogy mi a lényeg, ezt ugyanis mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mit és miért fest, milyen célokat tűz ki magának. Hacsak nem megrendelésre dolgozik, de ott is adódnak lehetőségek.
Persze a tudás megszerezhető, csak nem mindenkinek egyformán, de ez már más, messzire vezető kérdés.
Tényleg, mi a lényeg?
Aha... a lényeg a jó társaság, egy jó barna sör, és egy jó zene.... A jó élmények, amiket az ember megfesthet.... és ezt igyekszik önmagához mérten a lehető legjobban cselekedni....
És most meg szeretném kérdezni:
Mi a lényeg?
De azt hiszem nagyon eltértünk az eredeti témától.... kellene az alkoholos italok színéről is valami kitalálni.... vajon van erre valamiféle tanulmány?
Nordwick biztosan talál, vagy készít egyet! Nem baj az eredeti témától való eltérés, néha jó egy kicsit szusszanni, még a végén ránk akasztanák a túl komoly oldal jelzőt!
Végtelenül sajnálom, hogy egyedül ladisban volt annyi empátia, hogy átérezte a helyzetemet. Mert kétségtelen ugyan, hogy szó szerint nem volt lekezelő egyetlen hozzászólás sem, de a beszélgetést olvasva én mégis cudarul éreztem magam.
De nem emlékszem arra, hogy bárkit is okoltam volna a tudatlanságomért, ezért például nem túl lovagias Atti megoldása, mikor a hozzászólásomból kiemel - megszakítva a szövegösszefüggést - egy mondatot, és abból egyből úgy tűnik, hogy én vérig vagyok sértve. Holott erről szó sincs.
Szigeti Máriának pedig azt üzenem, hogy ha már a megértésre képtelen, legalább ne ítélkezzen olyan könnyelműen. Hiszen egyáltalán nem ismer, fogalma sincs arról, hogy milyen ember vagyok, hogy milyen értékek mentén élem az életemet, és hogy mennyire veszem komolyan azt, amibe belekezdek.
itt tovább kell lépni.
És most nordwickot idézem:
Kérdezem én az autodidakta amatőrt (magamat), vagy bárkit aki ugyanebben a cipőben jár
-Hogy ezek a problémák, azt nem ÉN magam idézem elő?
-X éven keresztül, hogy létezik az, hogy nem tudtam elmondani, hogy mit is szeretnék?
-Hova akarok eljutni, mi a célom... atusan, neked mi?
Igen, ezeket a problémákat magam idéztem elő, egyszerűen azért, mert nem volt módom egy főiskolán, vagy egyetemen megtanulni lépésről lépésre a szakmát. Autodidaktaként pedig megszámlálhatatlan a vargabetű.
El tudtam volna mondani, hogy mit szeretnék, de nem volt kinek. A sarki fűszeres nem tudott volna segíteni, egy olyan ember pedig, akinek egy az élete a festéssel, nem foglalkozik időtöltéssel. Maradtak, tehát a magániskolák (elképesztően sok pénzért), amelyekről hamar kiderült, hogy nem tanítani akarnak, hanem minél hosszabb ideig maguknál tartani a gyanútlan delikvenst, hadd tejeljen csak tovább.
Hova akarok eljutni? Erre már akkor tudtam a pontos választ, amikor először kezembe vettem a ceruzát, hogy lerajzoljak egy korsót és két almát. Vagyis tudtam, hogy tovább akarok jutni a hobbi rajznál, és eltökéltem, hogy ennek érdekében mindent meg is teszek. A történet további részét már fentebb elmeséltem.
Sosem szégyelltem tanulni, és nem is voltam lusta rá. Lehet, hogy az időm már túl kevés a célom eléréséhez, de ez sem csüggeszt el. Ha a szűz papírlapra nézek, tudom, hogy néhány óra múlva valami számomra kedves dolog fog megszületni rajta. A Pemzlit is azért szeretem, mert hála a tagoknak, rövid ittlétem alatt is sokat tanulhattam.
Mindenkinek szívélyes üdvözletem.
Én nem gondolnám magamról, hogy kevésbé vagyok empatikus, vagy a többiekből hiányozna ez a tulajdonság. Az egész hozzászólásodból az jött le, hogy úgy gondolod a profik lesajnálják az amatőröket. Amit mi írtunk az az, hogy a tudás megszerezhető ha az ember nagyon akarja, nem lehet kifogás, amiket leírtál. Valóban mondhatjuk, hogy előnnyel indul egy tanult festő, de ettől még nem biztos, hogy jó festő lesz belőle és a tanult festők aránya az amatőrökhöz képest elenyésző.
Amiért kiemeltem azt a mondatot, az azért történt, mert szerettem volna ha magyarázatot kapuk rá. Megkaptuk!
A tagok, hogy vették a fáradtságot és nem kapásból elítéltek hanem végigolvasták az egész beszélgetést újra (nem kevés szöveg), megpróbálva ezzel megérteni miért írtad azt amit, szerintem pont az empátia megnyilvánulása volt.
A lényeg felett siklasz el szerintem, ami a következő: amelyik amatőr meg akarja szerezni a tudást, az meg is szerzi magának, esetleg több időre van szüksége hozzá.
Itt le is zárhatjuk ezt, kimerítettük a témának ezt a részét.
Kedves Atusan!
Sajnos a bejegyzésed téged minősít nem engem. Kezdve azzal, hogy a nevemet nem jól írtad. De nem számít, inkább az, hogy provokációnak éltél meg egy beszélgetést, amit én valóban csak beszélgetésnek szántam.
Az empátia....
Engem sem ismer mégis ítélkezik...
A tanulás....
Amatőr vagy profi lét.....
Sajnálom, de ezekben mind tévesen hoztál velem kapcsolatban megállapításokat, ha arra gondoltál hogy nem értelek meg.
Nincs bennem harag, de látom benned van. Sajnálom ha megbántottalak, nem volt szándékomban.
Én csak ennyit vártam. Hogy érezd bele a helyzetembe magadat, Hogy fogadd el, anélkül is rosszul érezhettem magamat, hogy konkrétan, szavakkal megbántottatok volna. Elnézésedet kérem, hogy rosszul írtam a nevedet, nem volt szándékos. Továbbá, kérlek, bocsásd meg, ha félreértettem a szavaidat. Én szeretem ezt a közösséget, nincs itt bajom senkivel.
Üdvözlettel,
Attila
Kedves Atti
!Lehet, hogy nem fogalmaztam elég pontosan, de az is lehet, hogy nem derült ki számodra világosan, mi is volt a hozzászólásom lényege.
Én sehol sem írtam azt, hogy nem szerezhető meg a tudás, és azt sem, hogy én nem akarok ennek érdekében mindent megtenni. Pusztán a profik lépéselőnyét akartam kiemelni, és ebben úgy látom, egyetértünk.
Itt valóban be is fejezhetjük a témát, Nem szeretnék több bonyodalmat okozni. Ha valakit megbántottam, attól elnézést kérek.
...
Szerintem az van, hogy jönnek elő, és nagyon jó az, hogy jönnek elő IGAZI problémák.
És valós konfrontációk VANNAK. Van ahol nincsenek, itt meg vannak. És ez jó dolog. A pemzli erőssége ez, azt mondanám önmeghatározása egyik legfontosabb kitétele.
Pl. a "profi amatőr konfliktus" "tárgyalása" megvalósulhat úgy is, hogy abszolút nem érinti annak elemi mozgatóerőit, benne maradhatnék bármiféle megértés nélkül, s zajlik ez sok helyütt, nem csak megértés szinten, hanem pl itt van mondjuk egy példa, van egy nyitott festőverseny Magyarországon, 5 éve rendezik meg, bárki benevezhet, kb 2-300an neveznek be, és ezek közül egyetlen egy profi sincs, semelyik évben, és sokat beszélgettem a rendező nénivel, hogy ez miért van, és mondja, hogy a profik ha megtudják hogy amatőrök is nevezhetenek, azonnal elfordulnak a dologtól, és akkor elmondom, hogy pl egy francia festőversenyen ez sosincs, kb 50-50 százalék a profi-amatőr arány, fel sem vetődik az hogy ez probléma egyáltalán egy probléma, sőt, kifejezetten jó, eszméletlen jókat lehet beszélgetni a versenyek szüneteiben, a profik az amatőröket kérdezik, az amatőrök a profikat, mert kíváncsiak, nem konfliktusok mentén ... egy profit érdekli az amatőr lét rengeteg izgalmas vonása, a szabad és nehéz utak (amiben persze neki is van része, hogyne volna - csak egy dimenzióval kevesebb ), kerülőutak, a tévedések hihetetlen világa, hogyan lehet szabályzókat beépíteni egy szabályzatlan rendszerbe ... ami kérdések ilyenkor felém zúdulnak, felkészületlenül érnek, és nagyon össze kell szednem magam, hogy egyáltalán megértsem és válaszolni tudjak ezekre .... de ugyanígy, konfliktusok nélkül, a kíváncsiság mentén, mert szeretném érteni, kérdezem én is a profit, jó e az például, hogy rengeteg dolgot kellett tanulnod, amiről azt gondoltad, hogy csak púp a hátadon, az iskolapadban, fölösleges... de van az, hogy kiderül hogy mégse púp? hogy jó volt az hogy hozzá lehetett nyúlni ehhez az elvileg "meddő és fölösleges" tudáshoz ? például...
hát így beszélgetünk, ilyen dolgokról, és nincs konfliktus, beszélgetünk, Franciaországban vagyunk, egy asztál ülünk, egy festőverseny ebédszünetében (lassan kanyarodok vissza) mindezt mesélem a magyar festőverseny szervező néninek, merthogy nem érti, hogy miért nem jönnek el a profik sose, és miért nem mondja meg senki, hogy mi itt az igazi gond, és mivel ezt most már több éve végigjátszottuk, hogy én elmesélek egy csomó mindent ő meg nem érti, végül is legutóbb ezt megelégeltem, és azt mondtam neki, hogy a gond az az, hogy rossz a rendszere, ezzel a festőversennyel amiben gondolkodik, nem fog tudni konfrontációt létrehozni, mert ez itt nem Franciaország, meg még sok minden nem, itt és most a háttérben rengeteg meg-nem-nevezett feszültség van, és ez a legkevesebb. Na ezen asszem jól elgondolkodott, kíváncsi leszek mi lesz a nyáron.
Atusan:
Tegnap azért jó elgondolkodtam, és ludasnak érzem magam dolgokban.
Itt ez a Barcsay Anatómia könyv, http://pemzli.hu/...#post_2419 töltsd le, olvasd végig, rajzold (nem "végig"... ezt írtam csak javítom ... próbálj benne egy magadnak való menetrendet kialakítani)
És: még van sok anatómia könyvem.
Abba vagyok a ludas, hogy konkrétan nem írtam oda, hogy ezeket DIREKT azért töltöttem fel, hogy te meg letöltsd.
Azonkívül. A 3D-s modellnénimet is odaadnám, (telepíteni kell a gépeden, meg elmondom hogy hogy kel "dolgozni vele" tehát hogy kell beállítani pózokba) Asszem, tudnád hasznát venni... és megint ludasnak érzem magam, hogy ennek lehetőségét már az elején nem vetettem fel...
És mindkét most felvetett dologban bármi menet közben adódó kérdésedre próbálok válaszolni.
...
és még sok minden... most ezek jutottak eszembe...
Nordwick! Borzasztóan tetszett az, amit a francia festőversenyről írtál, és nagyon örülök, hogy sikerült megbeszélnünk a dolgokat, és nincs bennetek semmiféle sértettség.
Hát, igen. Ez nem Franciaország, és nálunk - jól látod - teljesen kibeszéletlen a profi-amatőr viszony. Talán azért is fogalmaztam annyira rosszul, vagy inkább félreérthetően az első hozzászólásomban, mert bárhol megfordultam eddig (például alkotótáborokra gondolok), mindig éreztem a profikban egy kis arisztokratikus gőgöt. Persze, lehet, hogy nem a megfelelő emberekkel találkoztam, mert nem hiszem, hogy minden profi ilyen lenne.
Kétségtelen viszont, hogy ha valamilyen hivatalos, vagy félhivatalos formában meg lehetne találni annak a módját, hogy amatőrök és profik leüljenek egymással beszélgetni, nagy lépést tehetnénk előre. Egyetértek veled abban is, hogy esetleg ők is tanulhatnának tőlünk. Mi pedig sok-sok vargabetűt megspórolhatnánk. Mert kell ugyan a fejlődéshez az útkeresés, de egy amatőr óhatatlanul megtesz teljesen felesleges köröket is, vagy ami még rosszabb, nem tudja miért, de egy helyben topog.
Köszönöm az ajánlást a Barcsayra vonatkozóan, de - mint említettem magas követelményeket tűztem ki magam elé - ezért rögtön ezzel kezdtem. Lemásoltam szinte az egész könyvet (no, jó a csontokból kicsit kevesebbet). Ma is megvannak ezek a rajzaim, és nem rosszak. Csupán azért nem jöttem elő velük, mert nem tekinthetők önálló munkának.
Üdvözlettel,
atusan
Nagyon hiányoltam eddig ezeket a "veszekedéseket", örülök nekik!
Amíg nem megy el személyeskedésbe, addig ezzel semmi baj.
Sőt!!
Még!!
Számomra ez azt mutatja, hogy itt gondolkodó, a világ sorsával is törődő művészek vannak, akik határozott véleményüknek hangot is mernek adni és megvédeni, vagy éppen a másiknak igazat adni.
Többen is bekacsolódhatnának mert tudom, hogy sokaknak van véleményük ezekről a témákról, de nem merik leírni. Miért is nem?!
"mindig éreztem a profikban egy kis arisztokratikus gőgöt. Persze, lehet, hogy nem a megfelelő emberekkel találkoztam"
Igen ez lehet a helyzet -nem a megfelelő emberekkel találkozhattál. Vagy én egy másik bolygón élek?
Nekem van sok "profi" festő barátom, van akit többmint 30 éve ismerek, gyerekkorától, összehasonlíthatatlanul különböző emberek... van köztük hatalmas temperamentumú, életvidám, bohém, és csendes hallgatag magányba burkolózó merengő...
Egy dolog azonban mindegyikben közös: a gőg és a nagyképűség, beképzeltség teljes hiánya...
És ami a vicces, éppen amatőr ismerőseimről nem tudnék ilyen könnyen hasonlót mondani... ott ez kivételes dolog.
Látod, ezért jó, nordwick, ha kicseréljük a tapasztalatainkat. Engem kicsit megnyugtat, amit írtál a profikról, és remélem, megadja a sors, hogy találkozzak ilyen alkotókkal is.
A két említett festőverseny között az a különbség, hogy a francia játékos, nincs tétje, nincs az embernek "versenyérzése", sokkal inkább a "találkozásokra" koncentrál, a beszélgetésekre, eszmecserékre, és csak úgy mellesleg "verseny".
A magyaron vér folyik a győzelemért. Mint a "pontokért" odaát.
A profit ezért nem érdekli, ellentétes az életműködésével.
#62, #63 (Alkoholos italok színe)
Nagyobb az esély találni ilyet, ha nem csak úgy általában "az alkoholos italokra" keresel, hanem konkrét italokra vagy márkákra, esetleg "csoportokra", "típusokra".
Tetszik, hogy a barnasör-világossör szavazás a Színelméletek fórumtól eredeztethető (mosoly).
Szerintem a sör annál tartalmasabb, minél kevésbé átlátszó: barnasör és szűretlen búzasör- párti vagyok.
Én is amatőrként működöm, nemrég fejeztem be egy könyvet, ami pont színelmélettel foglalkozik.
Ajánlom mindenkinek Paul Signac könyvét, címe: Delacroix-tól a neoimpresszionizmusig. Könnyen értelmezhető, velős, emellett informatív és jól általánosítható könyv. Én rengeteget tanultam belőle anélkül, hogy (csúnyaszó) "pointillistává" váltam volna (mosoly). Ráadásul egyéb (a témában) gondolkodók cikkeit is tartalmazza, pl.: Georges Seurat, Félix Fénéon...
--reklámot hallottak--
Az autodidakta - profi dologban számomra az az érdekes, hogy engem ez egyáltalán nem érdekelt korábban: a KaF-on is volt hasonló poszt, és ott döbbentem le először, hogy mekkora feneket lehet keríteni egy egyszerű különbözőségnek. Azt tapasztalom, hogy bizonyos emberek -leginkább amatőrök- művészeti kérdésekben képesek lesüllyedni a farokméregetés szintjére. Ennek nem tudom mi az oka, de valószínűleg a vágyak, a frusztrációk és a kétségbeesés jelentheti az alapot, és erre jön még rá valami, amit talán irigységnek lehetne nevezni (mondjuk péniszirigységnek (?)).
Már egyszer szóba jött itt az önbizalom és az önismeret kérdése. A francia és magyar verseny közti különbség abból adódik, hogy a francia versenyzők (mint általában a nyugati, civilizált emberek) képben vannak önmagukkal, és a munkájuk értékével kapcsolatban is.
A magyarok ezzel szemben nagyon sopánkodósak: szeretnek szerénykedni, és cserében elvárják, hogy a másik dicsérje meg a munkájukat.
Ez azért olyan nagy különbség, mert ha az ember magabiztos, akkor a másik teljesítménye nem kap akkora hangsúlyt.
Viszont a frusztrált ember nem azzal lesz elfoglalva egy ilyen versenyen, hogy megmutassa, mit tud, hanem azzal, hogy a MÁSIK mit tud.
Képzeljük csak el, mi történne hazai viszonyok közt, ha egy ilyen versenyre (ahol az amatőrök többségben vannak) benevezne egy profi művész is; és ne adj' isten, még valami díjat is nyerne!
Nekem van róla elképzelésem: megint a KaF-on történt, hogy egy profinak készülő csajszi olyan képet festett, amelyen egy apáca mutogatta magát. A téma jó volt, de a színkezelés rombolta az összhatást.
Sokan elkezdtek személyeskedni, pedig szakmai érveket is hozhattak volna a kép ellen. A lány megvédte magát, ezért sokan előjöttek a klasszikus "könnyen beszélsz, mivel ezt tanulod" dumával. A vége az lett, hogy a csaj azért rossz, mert nem amatőr...
Lényegretörő megközelítés....
Épp a minap gondolkodtam azon, hogy nem hat e egy kicsit rossz irányba minden olyan rendszer ahol a "másik" képével foglalkozunk (kérdőjel) Miért nem olyanok ezek a portálok, hogy az alkotó MAGA mutassa be a képét? Ezzel gondolkodnia kellene róla, megismerni, tisztába lenni vele (ahogy írod) (és az értékével) ehhez való közelítés lenne ez... lehetne vele vitatkozni persze, szakmai dolgokról, de jócskán elmaradnának azok az abszurd jelenetek mikor a "Délután" című képről az "értékelő" megállapítja, hogy "szép a képen az a fehér hokedli", a művész válaszában pedig szabadkozik... "az kutyám, a Kormi akart lenni igazából"
...és még lehetne kérdezni is az alkotót ... Valamelyik nap idéztem egy rövid visszaemlékezést Gyémánt Lászlótól amiben elmeséli hogy a mestere sosem mondta meg, hogy mi a hiba a képen, neki kellett rájönniük... és volt hogy órákig kellett ezen gondolkodjon... hát ettől és sok hasonlótól ... a képeinkkel való sokkal reálisabb viszony alakul ki, ezen keresztül nő az önismeret, és az önbizalom...
Olyan ez, hogy azok a kisgyerekek kiket "jártatnak" (vagyis még nem tudnak járni de ezt elősegítendő fogják egy vagy két kezüket a próbálkozásaiknál) azok egész életükben és nem csak a járás, és nem csak az erre épülő sok mozgásforma tekintetében, hanem mindenben sokkal bizonytalanabbak lesznek, mint akit nem.
És sok minden ehhez hasonló. Nagyon sok miden hat az éppen elégé kevés önismeret és önbizalom hiány FOKOZÁSA irányába ... el kellene tűnődni azon, hogy tudatosan vagy anélkül hogy ne sodorgassuk egymást efelé...
***
(Paul Signac könyv meg azért érdekel, (remélem jó mélyen belemegy a pointillizmusől való gondolkodásba) mert régi vágyam hogy igazoljam, hogy a pasztell hatásmechanizmusa a színérzékelés tekintetében nagyon sok rokon vonást mutat a (festett) pointillista képek hatásaival, ha nem egyféle kiterjesztése annak ( "mikor-pointillizmus" )
Szerkesztette: nordwick - 2013-02-05 01:41
Ez az önbizalom-önismeret dolog nagyon "fejentalált".Ez a kiegyensúlyozottság alapja. Ez a tehetség objektív prezentálásának az alapja. Ez a "versenybenmaradás"lehetőségének, mint feltételnek -az alapja. Akár autodidakta akár "képesített" művész valaki - hacsak nem a tehetségesek 'Van Gogh"-csoportjába tartozik, ezt el kellene sajátítania minden alkotónak
"Mélyszántás" Ez volt Bukta Imre egy régebbi projektjének a címe, és nagyon jó is volt az elképzelés ( a mostani nem annyira, azt már elmondtam, de az, akkor jó volt. Nagyon tetszett a gondolat. Talán egy szempontból nem: nem volt eléggé mély. De az, amit erről mondott feltétlenül. Hogy jöjjenek fel azok a dolgok, amik alul voltak, (és amik felül voltak kerüljenek a mélybe)
Ezért én nagyon jónak tartom, hogy elkezdődik egy párbeszéd a "mélyben lévő dolgokról". Ettől jönnek fel.
És az is jó, ha valaki jó mélyre engedi az ekét.
Gábor szerintem jó nyomon indult el, és a magam részéről a megállapításai, és kérdései súlyát nem tompítanám, hanem elmélyíteném.
Nem lep meg, hogy valaki, ha rendesen, szépen dolgozik, tanul, alkot, akkor meglepi, ha bekerül egy baromira "szétfrusztrált" közegbe, és nem érti a működését.
Eszembe jut Eric Berne "Emberi játszmák" műve, amiben ő is érteni szeretné, hogy mi is történik ... Berne alapgondolat hogy a szétfrusztrált ember nincs normális kapcsolatban az "idővel", "strukturálni akarja" ...
Különböző "szintű" tevékenységeket mutat be, nagyon egyszerűeket is, pl. "időtöltéseket" (férfiak a kocsmában focicsapatok vagy pártok "erényeiről" vitatkoznak) vagy bonyolultabbakat, és ezek között az egyik a "játszmák", (amiről a könyv 90 százaléka szól) ... "barna pontokért" (Berne kifejezése), napi "simogatás mennyiségek" begyűjtése érdekében folytatott tevékenységről.
Berne a könyve "kézikönyv", jórészt a párkapcsolati (házasságon belüli) játszmák gyűjteménye, ezek felismerésére való, talán picit a felismerés utáni "kilépésre" is ad ötleteket. Berne szerintem arra nem gondolt, hogy mennyire "általánosak" ezek a játszmák (csak kicsit gondolt erre), hogy mennyire más területeken is ugyan ez megy.
Mikor az első Csernus Imre videót megnéztem, volt egy pont, mikor kiderül hogy a paciens egy "festő", és Csernus azonnal rávágja: "Aha, szóval kompenzál" ("szar a magánélete, és a festészetbe menekül, ott jó, aztán mikor abbahagyja a festést, és akkor visszazuhan a szar magánéletébe" )
Csernus túl sokat nem tud az illetőről, és mégis ilyet állít - kapásból ... mint a bűvész húzza elő a nyulat a cilinderből - És igaza van. De honnan tudja?
Anélkül hogy erre válaszolnék, az a rossz hírem, hogy a Bernei "időtöltés" rendszerben, ez még a "kocsmai fociról-beszélgetés" szint ... a helyzet rosszabb, a "festők" már rájöttek arra, hogy a szimpla időtöltési festészet nem lesz elég, "barna pontokra lesz szükség", és elkezdtek játszmákat játszani.
Gábor szinte "Bernei módon" ír egy egyféle játszmát (a sok közül egyet) :
"nagyon sopánkodósak: szeretnek szerénykedni, és cserében elvárják, hogy a másik dicsérje meg a munkájukat."
(Azonnal két konkrét Berne játszma ugrik be, gondolom azoknak is akik olvasták... ("...hazajön a feleség pihegve, a fülén is teli bevásárló szatyrokkal..." - "... nyakában egy tábla "Rúgj belém... " ) stb.
A "festők" tehát ráébredtek, hogy az internet nyújtotta "terep" "portálok", tökre úgy működnek mint egy házasság, kitúnő lehetőséget kínálva arra, hogy magasabb szintre emelhessék az eddig még egyszerű "kompenzációként" működő időtöltésüket: "nahát: itt még barna pontokat ( "napi simogatáskvantumokat" ) is lehet gyűjtögetni" . És megjelentek a játszmák.
Speciális terület ez! "festményekkel" és "festményekkel kapcsolatos kommunikációval" belépni a barna pontok izgalmas világába.... az az érdekes, hogy Berne összes (egész más területen feltárt) játszmájának VAN megfelelője - szinte csak kifejezések helyettesítésével össze lehet őket "párosítani".
Berne könyve nem nagyon "konstruktív". Alapvetően "feltáró jellegű". (Mélyszántás) . Az utolsó fejezet (kb 5 százaléka a könyvnek) ("Intimitás" a címe) említi meg csak a (játszma mentes) alternatívát. "A" valóságos alternatíváját, az egész időstrukturálós, időtöltős, barnapont-gyüjtögetős emberi viselkedésnek... a mi világunkra "lefordítva" a természetes alkotói létnek... (Amiben egyáltalán létjogosultsága van beszélni pl, a szakmai kérdésekről, a megvalósulás mozzanatairól, motivációkról, gondolatokról... egyáltalán bármiről...)
Tehát nem nagyon konstruktív, nem világos, hogy azon kívül, hogy "megemlíti" (legalább ) hogy van ilyen, (van természetes, igazi emberi működési lehetőség) ... hogy lehet, milyen módon, egy embernek ide eljutni a saját kakijából... Az egyes játszmák végén mindig találunk egy kis instrukciót, "(az adott) játszmából való kilépés módja" ...
Nekem ez nagyon kevésnek tűnik. És hatástalannak. A "mélyszántás", a rámutatás is az, véleményem szerint.
Rámutatni, bemutatni: "Te komám: játszol itt" - kevés.
Nekem az tűnik jónak, hogy az ember hozza a saját "intim világát", ami teljesen minden ilyen izétől mentes, "felteszi", hogy lehessen megnézni... és nagyjából kész is.
Az említett Signac könyv inkább csak elemzés a neoimpresszionizmus, létrejöttéről, érvényesülési törekvéséről, a színelméleti kérdésekbe csak a szükséges mértékig megy bele. Némi aktivitással, kellő kíváncsisággal valóban, innen is sok mindent lehet tanulni.
Ezt írja Signac: "A szín voltaképp tudomány, könnyű és egyszerű tudomány, amit mindenkinek el kellene sajátítania, amelynek az ismerete sok ostoba kritikának elejét venné. Tíz sorban össze lehet foglalni, s ezt a tíz sort már az elemi iskolában, a legkezdetlegesebb fokú rajzlecke első órájában meg kellene tanítani."
Gábor megközelítése telitalálat szerintem is. A konfliktusok szinte mindig emberi gyengeségek, fogyatékok mentén zajlanak. Nem nagyon tudnék olyan szakmai, vagy akár bármilyen különbözőséget mondani, amit ne lehetne párbeszéd üzemmódban megoldani, de legalábbis kezelni. Egy biztos, hogy a lövészárkok kiásása semmi jóra nem szokott vezetni.
A dicséret megint olyan dolog, amivel sok jót, és kárt is lehet okozni. Ha a dicséret nem őszinte elismerésen alapszik, legyen az bármilyen visszafogott, vagy túlzó, inkább csak kárt okoz. Ellenkező esetben jóleső érzést, önbizalmat ad, további erőfeszítésre sarkal. Jól kihasználják ezt japánban, ahol még a leggyengébb tanulót se szidják, hanem találnak benne dicsérni valót. A diák pedig tudja magától, hogy azon ismeretei, tulajdonságai, bővítésén, javításán kell munkálkodnia, amit senki nem dicsért.
A sörről meg... brrr
Bár, talán a sör is segített abban, hogy Tibornak sikerült a nagyon védett Csernusi ráolvasós módszertől elmozdulnia. Mert az valóban kevés.
Kivételesen egyetértek két dologban, jelenleg egy japán származású tanárral dolgozom, aki ugyan nem ott él, és még a szülei sem ott születtek, mégis az "dícséretek" világa nála teljesen olyan és ahogy leírod. ( A leggyengébb tanulóját illetően is)
(A másik a sör hatása a Csernusi gondolatokról való leszakadások tekintetében )
***
(A Signac könyvet biztos hogy el fogom olvasni, csak még az Arnheimet szeretném befejezni.)
Szerkesztette: nordwick - 2013-02-05 11:54
Azt aláírom, hogy Signac könyve nem klasszikus színelméleti írás, mivel túlságosan leköti a saját nézőpontja. A könyvben sokat témázik a színek kezeléséről, de leginkább a saját igazát alátámasztandó. Az elveivel nem értek sokszor egyet, de az alapgondolatai sok gyakorlati kérdést megmagyaráznak.
Olvastam én is Berne-t, valóban az a baj, hogy sokan megmaradnak a kispályás játszmáik mellett, és nem akarnak felülemelkedni az őket nyomasztó helyzeteken. Lásd frusztráció...
Valójában nem akarok az olvasás ellen beszélni, de van az amikor azt mondom...oké, oké a sok színelmélet... de gyakorlattal mi újság? Mi lenne ha elkezdenénk kis festményvázlatokon témázni és arról beszélni mit látunk, és nem csak arról mit olvasunk.... de ezt csakis a provokáció miatt írtam most ide... De beszélhetnénk nagy festményekről is ahol valamit észreveszünk amit az elméletben olvastunk.... de az is lehet, hogy a csúnya pedagógus vénám ami már megint kijött....bocs!
Gábor! Ki ne akarna felülemelkedni az őt nyomasztó helyzeten? Sokkal inkább az a helyzet, hogy nem tudja miként kell, vagy valamiért nem képes rá. Mondjuk, mert nem tanulta meg a megfelelő válaszokat, nem voltak jó mintái, vagy ha voltak rosszul interpretálja. Berne népszerű magyarázatai eléggé csak a felszínt érintik. Ha érdekel a téma érdemes forgatni Fritz Riemann A szorongás alapformái című könyvét, sok mindenre magyarázatra lelhetsz benne.
Márta! Nem akarlak provokálni, de mondanál valami tanulságos gyakorlati észrevételt, valamely saját, vagy akármelyikünk festményéről pedagógusilag, különös tekintettel a színtanra nekünk? Ígérem megmondom hogy látom-e.
Jó.... akkor kezdjük egy szerintem viszonylag alapproblémával (pedagógiailag )... a képeken a vetett árnyék általában a felület sötétebb árnyalata, pedig ha a vetett árnyékban a komplementer jelenne meg akkor valószínűleg színtanilag helyesebb lenne. ehhez csak azért hozom fel a csendélet című képemet, mert azt nem csak én tartom jónak, hanem az egyetem "fura ura" is... vagyis a dékán bearchiválta az egyetem képtárába emiatt.... De ugyanez az önárnyéknál is érvényes... fogok keresni példákat erre még.. de jó lenne valamiféle válaszreakció, hogy ti mit szóltok ehhez... (az iskolás példa.. a szürkésebb , vagy fekete árnyék talán a legdurvább ) de arra most nem szeretnék példát...
De Gábor Parton képe nálam azért nagy ötös, mert ott ezek a viszonylatok teljesen rendben vannak...
ladis,
Én nagyon egyetértek Berne-ével, mert szerintem az emberek jobban érzik magukat, ha megmaradnak a "szorongató" játszmáik mellett. Azért gondolom így, mert rengeteg önigazolást nyerhet az ember egy-egy ilyen játszmában, a játszmák többsége leveszi a felelősség terhét az ember válláról. Sokkal egyszerűbb a statikus állapot fenntartása, mint szembenézni a stázis felbontásával járó kockázatokkal.
Ezért nem vagyok benne biztos, hogy az emberek többsége valóban felül kíván emelkedni a problémáikon.
Hogyhogy Berne csak a felszínt kapargatja? Én nagyon szeretem továbbgondolni azt a bizonyos "kézikönyvet", ehhez nagyon jó alapot ad.
Igaz, ami igaz... kicsit gyanús, ha valami ennyire egyszerű... elfogadom az állítást, hiszen nincsen más, meghatározó olvasatom a kérdésben.
Miért gondolod, hogy az emberek tényleg változni akarnak?
Re: #99 "Mi lenne ha elkezdenénk kis festményvázlatokon témázni és arról beszélni mit látunk, és nem csak arról mit olvasunk."
Igen !
"De beszélhetnénk nagy festményekről is ahol valamit észreveszünk amit az elméletben olvastunk"
(Ez is jó... több mint fél éve tett fel Kamilla az absztrakt fórumba vagy 30 képet - ebből a célból pont - egyről sem született egy sor észrevétel sem, ami nem jelenti azt, hogy nem lehet most is elkezdeni)
Bevallom, a Csendélet című képed eddig csak kicsiben néztem meg, és barnának tűnt az árnyék, talán ezért is nem kattintottam rá, de most kinagyítva már látom, és tényleg. A vidámság című műveden viszont nagyítva is sötét szürkeségeket látok az árnyékban, melyek nem erősítik bennem a vidámság hangulatát, így színtanilag.
Gábor képe nálam is ötös, inkább gratuláció, mint érdemjegy formájában.
Gábor! A nyomasztó helyzetükön akarnak változtatni, és pont azt mondom, hogy ilyen-olyan okokból nem teszik. Odáig sok el se jut, hogy saját magán kellene. Fel sem merül hogy akarja vagy se, mert nem tudja, hogy akarnia kéne. Ha mégis akkor se tudja miként. Bernéről sem azt mondom hogy helytelen amit ír, hanem hogy ez csak a jéghegy csúcsa, nem ad elegendő rálátást a problémára.
Mondjuk ez inkább kompozíciós vázlat, de jelöltem rajta a fényviszonyokat: narancs = fény; kék = árnyék
Ha elfogadjuk a fényt, mint a színek egyik okozóját, akkor erről is lehet beszélgetni.
Ezen a képen egy már általam is elsütött poént fogok újra feldolgozni. Azt szeretném csinálni, hogy a színperszpektívával ellentétesen: közelre rakom a hidegebb és távolabbra a melegebb színeket, ezzel együtt az árnyalatokra kell nagyon odafigyelnem. (a másik kép, ahol ezzel próbáloztam a Határ út, de valahogy mindig törlődik a gépemről, ezért még nem tettem fel... megtekinthető a KaF-on)
((Pár nap múlva meglesz ennek az 50x70-es változata, már lealapoztam a farostot))
ladogabor hozzácsatolta az alábbi képet:
Hát... pedig nincs szürkeség a képemen, van sötétkék, bordó, barna sötét rész.... de azt hiszem ha azt a képet te nem látod vidámnak, úgyse tudlak meggyőzni, hogy az az. A képeken vannak pozitív felületek és vannak negatívak.. a negatív részek amiket említettél. De már a fotó minőségéről sem akarok magyarázkodni. Mert az is tuti ...hogy tényleg.
Ugyanis amit nagyon durván belém neveltek, hogy ne tónusfestő legyek, hanem színekkel fessek...és erre nagyon figyelek....
Hidd el könnyen meggyőzhető vagyok. Azt mondtam volna, hogy nem látom vidámnak? Inkább arra számítottam, hogy elmondod miként szándékoztad erősíteni a vidámság hangulatát, azokkal a negatív részekkel, melyek nekem szürkének tűntek. A fotó sok mindent megmagyaráz, most inkább azon morfondírozom, hogy ha a fotón így kioltódnak a színek, akkor a szemben, vagy agyban is felléphet ez a jelenség, és akkor mégiscsak mint tónus szerepel. Kérdés hogy ez erősíti, vagy gyengíti a pozitív részek hangulatát?
Aztán arra is gondoltam, hogy a vidámság egyfajta érzelem melynek mondjuk ellentéte a keserűség. Ha a képen egymással ellentétes dolgok vannak, mintegy kiegyensúlyozva egymást, akkor egy köztes állapot jelenik meg, a nyugalom. Meg arra is gondoltam, hogy a legszebb szürkéket is tiszta színekből lehet kikeverni. Meg...
Re #105 (Határ út) ennek a megfordításnak elég érdekes eredménye van. Először is mozgás. "Színmozgás" Ha minden úgy van ahogy szokásos (?) akkor az álló. ha nem, akkor a megindul (valami) (Nem a villamos ) A mozgásnak még mintha iránya is lenne ... Érdekes lesz ez a dolog ezen a jórészt figurális képen megismételve...
(A másik ami nagyon jó látni ENNYIRE kezdeti stádiumban képet... ezzel sokat kísérleteztünk a pemzlin... végig bemutatni egy alkotódást )
Bejelentkezés
Hozzászólások
A jó élmények, amiket az ember megfesthet.... és ezt igyekszik önmagához mérten a lehető legjobban cselekedni.... 
