---

Talán már Ti is hallottatok a sokak által kedvelt, és nagy
forgalomnak örvendő ’Fizess, oszt húz el’ nevezetű vendéglátó egységről.
Törzsközönsége kulturált, bő szókincsű egyénekből áll, és közöttük mindig akad
segítőtárs, ha nem akarsz egyedül inni, és van elég pénzed, vagy ha le akarsz
valakit szurkálni. Ez a történet itt esett meg velem.
Éppen kedvenc koktélomat /2.5dl kannás bor + 0.5dl szikvíz/ kortyolgattam, (természetesen
hitelbe) a pultra támaszkodva, amikor szörnyű üvöltés rázott fel már két hete
tartó alkoholmámoros kómámból.
- Na…mosmegmán mijapicsa van mán megint itten mán megint?- kérdeztem illendően,
és kisujjamat kecsesen eltartva a pohártól, megittam a maradék fröccsömet.
A kocsma többi vendége ügyet sem vetett a hangra, egyrészt mert a pénztárgép
feltörésével voltak elfoglalva, másrészt valószínűleg már hozzászoktak az
ilyesmihez. Nem úgy, mint szerénységem.
– Kiderítem én, hogy mijafranc vót ez! - gondoltam bátran, és megpróbáltam a tettek mezejére lépni- illetve botorkálni.
Feltámolyogtam a félig szétvert söntés mellől, és elindultam a hallott sikoly
eredetét felkutatni.
Az udvari WC felé botorkáltam, ahonnan már napok óta gyanús zajok szűrődtek be
az ivaldába a kivert üvegű ablakon.
Amint kitettem a lábam az udvarra, megbotlottam egy megkéselt pedofil
tetemében, és arccal előre egy rakásba zuhantam, amit akkor felejthetett ott
valaki, amikor a salakanyagok ürítése sürgőssé vált, a retyó viszont foglalt
volt.
Ha már lúd, legyen kövér!- gondoltam, és szétkentem a szart a hajamon is.
Ekkor pillantottam meg a lakájos kis csehó főszakácsát,
amint a szennyvízgödör mellet berendezett konyhában egy farönkre helyezett
valamit próbált meg kettészelni baltájával.
Nemigen kell még tüzelőt aprítani Augusztus lévén, tehát nem fát hasogat a
mókár.- állapítottam meg azonnal magamban, mintegy újkori Sherlock Holmes-
ként.
– De akkor mit?
Közelebb kúsztam, és nyomban megtudtam. Egy Csigaszemű Zoknisgyík /Latinul
Nonmezitlabis Gülőeyes/ mellbimbóját!
Mint köztudott, ebből készül a világ legízletesebb ínyencsége, a ráktüdőbe
töltött mákos gyíkmellbimbó. A szakács ezt az ételt szerette volna elkészíteni
valamelyik igényes vendégnek, de a mellbimbó utolsó leheletéig küzdött értékes
életéért.
Műveltebb olvasóim bizonyára sejtik, hogyan képes a mellbimbó önálló életre, de
gondolva az enyhébb kultúrával rendelkező olvasókra, leírom. A gyík farka, mint
köztudott, ha letörik, még egy ideig képes mozogni, nos, ugyanez a helyzet a
többi testrészeivel is.
Éles szememmel azonnal kiszúrtam, hogy a levágott gyíkalkatrész már sebet is
szerzett a csata hevében, és egyből gondoltam, hogy akkor hallatta azt a
velőtrázó sikolyt.
Ebben a pillanatban váratlan fordulat következett be a küzdelem menetében. A
mellbimbó kiszabadította magát az erőszakos szakács szorításából, és három tigrisbukfenccel, két haskeleppel fűszerezve túlélő produkcióját a szennyvízgödörbe vetette magát
Sajnos nem várhattam meg a további fejleményeket, mert az ajtóban feltűntek
kétajtós szekrény termetű hitelezőim, és sürgősen ki kellett kúsznom a hátsó
kijáraton, amit pont ilyen célokra tartott fenn ez előrelátó tulajdonos.
Igaz, roppant kíváncsi voltam, hogy sikerül-e az ínyencségek kiváló
professzorának kihalászni a kis szökevényt a szarból, és elkészíteni a
valószínűleg már igen éhes kuncsaftnak, de feddhetetlen becsületem mégiscsak
többet ér, mint holmi állat testrésze.
Igaz még az is, hogy a címben felszeletelve említettem a mellbimbót, és ez
teljes mértékben aljas rágalom, hiszen csak megsebesült, sőt, talán még meg is
menekült.
Na jó, igazad van. Hazudtam.
Na és?