---

A kéz lehull, most megpihen,
kivár a fürkész értelem,
álomba dőlnek hallgatag,
homályba búvó házfalak.

Szívemben rejtekrést kutat
megbújni minden indulat,
s mint langy eső a rossz tetőn,
tócsákba tódul reszketőn.

Burokba zárva szunnyadok,
szétrobbanó lázhólyagok
szakítják egyre át meg át
az utca nyirkos homlokát.

A lassú áldás meg-megáll,
lustán lehulló gyöngyfonál
hajlongva, fénylő-kékesen
hullámzik át a légegen.