---

Hát igen... nagyon jó olyan ember (kép) társaságában lenni ahol a sok minden mellett folyamatosan jelen van például az önirónia. Még a véresen komoly közlésekhez is egy belső (külső) mosoly párosul...
Nade ez már megint a feedback,... csak egy újabb típus. Ahhoz hogy "ön" irónia legyen ahhoz kell egy belső kör, egy belső rálátás ... magamra, a képre a folyamatokra. Hogy tudjak az egészen mosolyogni


***
Tehát... sokféle visszacsatolás vezet nem-realizmushoz.
De nem csak a visszacsatolások világa izgalmas.

Egy kártyalapot a két szemközti élénél, a mutató és hüvelyk ujjunk közé fogva tartunk, picit összenyumva, hogy a lap meghajoljon, C betű formájú legyen És kifele. A másik kezünkkel meg elkezdjük a közepén ezt az íves formát befele nyomni.
Egy darabig kiszámítható hogy milyen formájú lesz a lap. Bonyolult számítások kellenek hozzá, mert ez egy elég bonyolult feszültségi állapot, de meg lehet oldani. (Egy fizika ZH alatt nekem nem sikerült ) Szóval nyomjuk nyomjuk befelé, a formája változik, de kiszámíthatóan változik... eddig a realizmus.
Egyszer csak jön egy pillanat, mikor a kártyalap csinál valamit, a következő pillanatban pedig "átbillenve" találjuk. (Fordított C betű.)
Lefilmezték ezt a néhány századmásodpercet. (gyors kamerával) mialatt mi semmit nem látunk, semmit nem értünk, a kártyalap fantasztikus formákon keresztül jut el a másik, "átbillent" helyzetbe. Hogy közben mit művel, egyes idő-pillanatokban milyen formájú, az nem számolható. Ennek a pici időnek a jelenségei : nem-realizmus.