1923. 02. 05.-én döntöttem úgy, hogy felkutatom, és
megfigyelem a rég kihalt állatnak tartott Kutyaevő Borzas Lótetűt, vagyis a
K.B.L.- t.
Nem sokat teketóriáztam: pénzé tettem 24- es női biciklimet, és az így befolyt
összegből repülőjegyet váltottam az állat feltételezett tartózkodási helye felé
tartó vonatjáratra, ami egyenesen a kietlen Peruba siklott velem, miután
elhagyta a kikötőt.
Gyönyörű út volt. De itt a cél volt a lényeg, és nem a
kikapcsolódás. Csak semmi élvhajhászat!
Megérkezvén a híres Finn fővárosba, a helyi KGST piacon azonnal elcseréltem
néhány koszos boxeralsómat, és két darab csíkos atlétámat egy Paraszonik
típusú, nagyon korszerű fényképezőgépre, és egy franciakockás füzetre, amihez,
nem kevés alkudozás árán, sikerült szereznem egy tollat is. Ily módon
felfegyverkezve elindultam az őserdő mélye felé, hogy megkezdjem a kutatást.
Mivel nagyon szerencsés csillagzat alatt születtem, sikerült bejutnom épségben
a dzsungel titokzatos világába anélkül, hogy halálra gázolt volna valamelyik
kamion azok közül, amik a cukornádat szállítják Kanadába, ahol különböző
alkohol tartalmú süteményeket készítenek belőle.
Aztán három hosszú évtizednyi kutatás következett. A világtól elzártan,
magányosan. A civilizációval a kapcsolatot csak az a pár defektes gumiabroncs,
egy- két elhajított kondom jelentette, amit a kamionosok dobáltak szét, úton
Kanada felé. De a harmincegyedik évben rám ragyogott Fortuna bortól üveges
szeme. Ráleltem a fenevad rejtekhelyére, és nagyon, de nagyon boldog voltam.
Úgy döntöttem, hogy a megfigyelést másnap reggel kezdem. Tehát:
Vasárnap, 05: 47.
A Lótetű felébredt. Látszik rajta, hogy rettenetesen éhes. Vadászni indul. Fog
vacogtató látvány, de ki kell tartanom, hisz erre tettem fel az életem. Tudom,
hogy az őserdő urát csak 200 méterről lehet biztonságosan megfigyelni, de én,
bizonyítva gigászi bátorságomat, 199.9 méterről vizsgálom ezt a megtestesült
iszonyatot.
Ősrégi írások bizonyítják, hogy azt az óvatlan benszülöttet, aki egyszer túl
közel merészkedett hozzá, csak 65 évvel később találtak meg Bukarestben, egy
libazsír feldolgozó üzem kupoláján, ahol a szélkakast helyettesítette. Tehát: a
fenevad mindenre képes.
Ho- hó!!! A K.B.L. megtorpant. Valami állat szagát érezheti- remélem nem az
enyémet,- mert az orrát szimatolva forgatja a levegőben.
Nem tévedtem!
Az egyik bokor mögül a vadállat legősibb ellenfele, a Bogárrugdosó Tüskétlen
Sünnyúl ugrott elő. A két ragadozó egy másodperc tört része alatt egymásra
vetette magát, és ádáz küzdelem vette kezdetét.
Hatalmas porfelhőt kavartak az esőerdő száraz talaján birkózva. A gyökerestől
kitépett mamutfenyők apró szentjánosbogarakként repkedtek a levegőben. Az egész
erdő úszott a vér, és agyvelő keveredéséből származó ragacsos masszában. Az
iszonyatos üvöltések magas frekvenciájától több arra repülő madárnak kettéhasadt
a dobhártyája, és darab kőként zuhant a küzdő felek közé, mintegy frissítőként
szolgálva a harcoló fenevadaknak, hisz azok a csata hevében azért felvettek
egy- egy elhullott szárnyast, és elfogyasztották, hogy új erőt nyerjenek.
Mindent elsöprő küzdelem volt, és igencsak egyenrangú ellenfelek álltak szemben
egymással. Erejüket talán a Vak Halott Legyek tudták volna pontosan megbecsülni,
de ők már a föld keletkezésének második napján kihaltak.
A két fertelmes teremtmény még a sebeivel sem foglalkozott, bár a Lótetűnek már
legalább 48 keze leszakadt, és a Sünnyúl harmadik fejét is csak némi bőr
tartotta a nyakán.
Ekkor váratlan fordulat szakította félbe a vadak élet- halál harcát.
Egy 230 tonnás cukornádszállító kamion hajtott át a csatamezőn, eldöntve a
küzdelmet.
PLACCCSSS!
A két fenevad élettelen teteme természetellenes pózban
csüngött a teherautó szarvas és bikaagancsokkal díszített lökhárítóján.
Egy világ omlott össze bennem. Most már soha, de soha nem tudhatom meg mi lett
volna a viadal vége.
Fellapoztam a franciakockás füzetemben a „Kihaltnak nyilvánítva” oldalt, majd a
Kockalepke, és a Fogatlan Káposztamacska neve mellé könnyekkel küszködve
beírtam a Kutyaevő Borzas Lótetű nevét.
Aztán vállamat megrántva úgy döntöttem, hogy valami új elfoglaltság után nézek.
Például leiszom magam a sárga földig…
Nagyon jól felépített a sztori van bevezetés meg lezárás, klasszikus szerkesztés. A földrajzi adatok és hozzájuk párosodó növényrendszertani megnevezések pontossága lenyűgöző. Látszik, hogy a hitelesség kedvéért még Timbuktuba is elutaztál az ősi rendszertani tekercseket átvizsgálni. Gratulálok!