---

Négykezes improvizáció Arthur Harrington Gibbs, Joe Grey, Leo Wood: "RUNNIN' WILD" (1922) kompozíciójára.
A két zenész LOUIS MAZETIER és ROSSANO SPORTIELLO mindketten a rettenetesen nehéz Harlem-Stride-piano stílus abszolút nagymesterei. Ebben a stílusban talán 15-20 zongorista tud játszani az egész világon.
Nagyon ritkán találkoznak ők... az egyik ilyen az évente megrendezésre kerülő meghívásos "Stride and Swing piano summit".
(ez itt a 2007-es)

De két ilyen zseniális ember vajon tud EGYÜTTMŰKÖDNI?
Mi történik ha találkoznak?
Erről szól ez a video.
Szimbolikusnak gondolom.

---

Az tuti, hogy nem fognak úgy viselkedni mint a The Legend Of 1900 című, egyébként nagyon jó filmben. Egy bizonyos szinten túl szerintem a jó művész nem a másiknál akar jobb lenni hanem saját magánál. A másik sikere vagy nagyobb tudása csak inspirálja. Aki irigykedik az nem fog tudni fejlődni. Persze lehet, hogy tévedek. Mondjuk magamból indulok ki ilyenkor de nem vagyunk egyformák.

---

Köszönöm szépen Attila.
Teljesen pontosan megfogalmaztad amiért én ezt a videót idetettem.
Például, egy kis epizód:
A videó 2:20 pontján Louis egy brilliáns "szólója" után tapsot kap, de Rossano már "belefogott" az övébe. Louis felemeli a kezét, hogy a közönséget csendre intse, hogy figyeljék taps helyett, hogy mit csinál Rossano.

---

A két ember teljesen más egyéniség ami a játékukban is érződik, mint a festményeinkben. Ezért sincs értelme az irigységnek mert a technikai tudás egy dolog, de olyanok mint a másik, egyforma tudással se leszünk soha. Szerencsére! Engem időről időre megkeresnek, adjak tanácsot amit szívesen megteszek. Más oldalakon néhány "nagy" művész rögtön fitymáló megjegyzéseket tesz ha olyat lát de, hogy segítsen arra nem venné a fáradtságot. A művészek hajlamosak megtartani amit tudnak, de ha mondjuk a tudósok is így gondolkodnának mi lenne itt? A magyarok nem tudnak nemzetként és távlatokban gondolkodni.

---

Az ellenpélda is nagyon jó:-)
Jó kis kontraszt.

Még annyit, hogy ezen a stride stíluson belül is vannak előadói felfogásbeli különbségek.
Mazetier nagyon "vagány", Rossano sokkal "érzelmesebb", lágyabb.
Mégis megfér a két felfogás egymás mellett, a legkevesebb hogy kiegészítik egymást, egyenesen ez ad inspirációt a másiknak....

---

A folyamatos inspiráció egy gyönyörű példája:
(Ez a stílus nem a kedvencem... a felvétel ami csodálatos.
A tekinteteik, ahogy figyelnek egymásra.
Annak ezerféle árnyalatai.

---

Na ezt is írni akartam már, amit Te szeretsz az nekem nem tetszik annyira, ez sokkal jobban. Amit Te szeretsz azt elneveztem kockazenének!

---

Nagyon találó:-)
Robotzene. Igen.
Nagyon pontos gépies, monoton ritmus, "csak technika".
Én azért szeretem, mert kítűnő hátteret ad mindennek ami érzelem, lélek.

---

Én is próbálom hallgatni, amit meg Te szeretsz.
A Jorge Drexler - I don't worry about a thing például... megelepően jó hatást tett rám, finom, puha...
Sose hallgatnék ilyet, de nagyon szerethető zene.

---

Próbáltad hallgatni! Ez tetszik!

---

Ó igen. :-)
Technika ÉS érzelem is.
Hát a mi Lisztünk nagyon tudott.
A stride zongoristák nagy kedvence, sok Liszt-stride átirat született.
(A lány is nagyon szépen játszik)
Itt most meg két stride zongorista Mozartot próbál játszani:

---

Általában elmondható, hogy a dallamosabb, összetettebb zenét kedvelem, ahol valami elkezdődik, van közepe és be is fejeződik. Mozart nem a kedvencem, a pattogós zenét sose kedveltem.

---

egy picit visszakanyarodnék, ennek a beszélgetésnek a legelső részére.
Egy más vonatkozásban.
Úgy indítottam, hogy "összetalálkozik két rettenetesen nagy virtuóz, és akkor mi lesz"
A stride-zongoristák (kockazenét lejátszani tudók) közössége nagyon pici. 20 ember mondjuk a világon.
Köztük vannak olyanok, az "öregek" mint Mazetier ... (az első videón)
De vannak nagyon fiatalok is.
Most a következő probléma, amit itt felvetek... hasonló az előzőhöz: hogyan viszonyulnak az öregek a fiatalokhoz.
"Kockazenei" példák jönnek.

Adam Swanson az egyik legfiatalabb. (Most 18 éves)
Az első felvételen Tom Brier (szintén a szakma nagy öregje) irgalmatlanul nehéz kompozícióját ("Razor Blades" ) próbálja előadni.
A háttérben (a bámészkodó túristákon túl) két "nem fiatal-de nem is öreg" stride zenészt láthatunk, az egyik meglepő módon szinte minden létező felvételen látszik (még agy ilyen "utcai zenei" jellegűn is) , mindenhol, ott van, figyel és tanul.
A másik, aki mosolyogva "beszalad" az egyik jellegzetes brieri "futam"-nál s aztán ott ragad...

A második felvételen Tom Brier (a szerző) eljátssza ezt a bizonyos kompozícióját saját maga. (Ez csak illusztráció, hogy milyen szám is az amin Adam "kísérletezik" :-) )

A harmadik felvételen Adamnak már sokkal jobban megy. (Ugyan ez a szám)
Ez a felvétel a legfontosabb.
Először kettő majd három "nagyöreg" nézi ahogy játszik.
Mazetier (akiről már volt szó), Frederick Hodges, és végül Carl Sonny Leyland csatlakozik hozzájuk.



A leges leglényeg, hogy HOGY nézik.
Megértősen, és segítősen.

1.

2.

3.

---

Az első videót már korábban elraktam a gyűjteményembe, mert tetszett.

---

Ez nekem egy sokkal fontosabb kérdés, csak lehet nehezen tudom illusztrálni.
Csak nem nagyon dokumentálódik ez a dolog.
Pedig eszméletlen fontos.
Lenne.

...
Még két video, aztán megnyugodok én hogy ezügybe elmondtam amit akarok.
Tehát. Az előbbi három video közül az utolsón hallgatják Adam Swanson játékát a "nagyöregek".
A kettőhöz csatlakozik a harmadik... Carl Sonny Leyland (az ásványvizet iszogatós, szemüveges)

1.
Ő. játszik együtt egy számot Stephanie Trick-kel az első videón.
Stephanie is fiatal, mint Adam...
Carl első néhány pillanata legfontosabb, ezen a videón.
Mikor görnyedten üldögél, és az orrát piszkálja.


ez egy tanóra. Zongora órán vagyunk. tanár és diák. mester és tanítványa.
ez egy tanulás. (de ki a tanár és ki a diák?)

ez egy először-találkozás.
ez egy egymásra figyelés.
ez egy együtt.
egy először-együtt.


2.
ez azon a koncerten van mint a témaindító videó, vagyis amit elmentettél. (Alte Kirche Boswil)
Az összes stride(kocka) meghívott, (+kellemesebb swing pianisták) (....Rossano "főkocka" bőgőzik)

Ezt a számot játszák, az "I newer knew"-t (mint az előbb az 1.videon)

Itt most amit én kiemelnék az az icipici epizód, mikor Stephanie bejön, és az már improvizációikba belemerült fickók szerterebbenvén átadják helyüket :-)

1.

2.

---

Szerintem a jó mester/tanítvány viszonyban a mester is tanul. Ennyire egyszerűen látom én ezt.

---

És még egy "Runnin' Wild"
5 nappal ezelőtti felvétel. (!)


Nagyon aranyos felfogásban...

Stephanie partnere most Paolo Alderighi egy gyermekien álmodozós, stride zongorista, az ő felfogása érvényesül ...



És végül tőlük egy nagyon szép szerelmes szám.
Egy szerelmes beszélgetés. Zenében.
(ugyanerről a koncertről: "Taking a Chance on Love" (Duke Ellington ))

---

Végigolvastam, hallgattam az eszmecseréteket. Hihetetlen élmény volt mindkettő. Nem ismerem-értem ezeket a műfajokat, de szívesen hallgatom.

Jó esti program volt.

---

Stephanie és Paolo Alderighi, ahogy a múltkor megjósoltam - nagyon egymásra kezdenek találni ez a felvétel legújabb együttes koncertükön néhány hete készült

Egy kis jó reggelt - éberesztőzene.

---

Rossano Sportiello, a fórumtéma egyik eredeti főszereplője, az egyik jelenlegi legnagyobb stride piano géniusz... most más oldaldalról mutatkozik be.

Klasszikust játszik.
Ennyi nagyon nagyon nehéz stride után...
...mennyire könnyeden, mennyire gyönyörűen, mennyire megértősen

Chopin variációk, Scarlatti Sonata, és Garden In The Rain.