Hajnalban felébredek
és elillan az álom.
Titkon órámra lesek,
a hívásodat várom.
Bár szívem most is lázad,
fogadom, kedves leszek.
Sok gondolatom támad,
hogy mit is mondjak Neked.
Most berreg a telefon,
szívem vadul kalapál.
Meglepődöm hangomon,
mit a sértett gőg diktál.
Meglep Téged a hangnem,
szavad majdnem elakad.
Magadhoz térve csaknem
fölényesebb lesz szavad.
- Sírás fojtogat - mégis
cinikusan nevetek.
Szívem bárhogyan fél is,
visszatérni nem lehet.
Feszült csend van... várok még...
pedig tudom: hiába.
Én már szólni szeretnék,
nem mozdul ajkam zára.
És a kezem is merev.
- A drót még összekapcsol -
Könnyem kezemre pereg,
lelkem önváddal harcol.
Kalló László festőművészhez írott versem
Miskolc, 1960
Bejelentkezés
Hozzászólások
