Rongyokba bújt az ég
Lebontja asztalát a kincses éjszaka,
hártyás homály fed minden csillag-éket,
megláncolt fény vonít, ezüstje éget,
rongyokba bújt az ég, átjár szegényszaga.
Hártyás homály fed minden csillag-éket,
bepólyál, elborít mézgás mesék szava,
rongyokba bújt az éj, átjár szegényszaga,
habzó mocsokban old fel tintakéket.
Bepólyál, elborít mézgás mesék szava
- szűk képzeletbe nyitni messzeséget? -
habzó mocsokban old fel tintakéket,
a pisla, gyönge lét, visszhangzik jaj-dala.
Szűk képzeletbe nyitni messzeséget
kevés a kósza fény, a hetyke bérc hava,
a pisla, gyönge lét, visszhangzik jaj-dala,
riadtan szór magára bűv-igéket.
Nagyon szép képek, azonnal megjelennek. És főleg érthetők. Azon a határon vannak ezek a versek, amikor már kell egy kicsit gondolkodni a jelentésen, de még nem annyira elvont, hogy a megfejtés az élvezet rovására menjen. Az ilyen verseket szeretem, a nagyon elvontakat nem kedvelem, ott pont a versolvasás lényege vész el.
Köszönöm, Attila. Nagyon jól látod a verseim lényegét, és örülök annak, hogy ezek a versek is szerethetők. Számomra a szépség felmutatása a mindenkori vezérfonál, nem pedig az aktuális társadalomkritika vagy a direkt politikum. Lehet, hogy mások azt mondanák, ez programnak kevés. Nem vitatkoznék velük. De vállalom, hogy a szépség krónikása vagyok.
Bejelentkezés
Hozzászólások
