"A 30-as évek dublini világába kalauzol bennünket a film. Christy Brown egy ír munkáscsalád gyermeke. Születésétől teljesen béna. A család mindennapi életében semmilyen szerep nem jut neki. Mellőzöttségén úgy próbál változtatni, hogy hatalmas erővel megtanulja mozgatni egyetlen ép végtagjának, bal lábának ujjait, s kommunikálni kezd. Önéletrajzi írásai és festményei által kívánja kifejezni hosszú időn át hallgatásra kényszerült személyiségét, s beilleszkedni a nyomorékokat kitaszító társadalomba."
Ez a film is a Ripley témával kapcsolatban jutott eszembe...
Ez is egy ellenpont. Mi magától értetődőnek gondoljuk, hogy festünk. A folyamatot.
De van, hogy elképzelhetetlenül hatalmas út vezet egyetlen ecsetvonásig ...
Örülök, hogy ajánlottad ezt a filmet. Megindító.
Beszűkült lehetőségek... és kiderül, hogy nem is.
Tényleg így van, hosszú az út az első ecsetvonásig.
Ép testű emberek is sokat tudnának róla beszélni. Van, hogy évtizedekig tart valakinek,
hogy eljusson hozzá. Talán pont azért, mert olyan sok a "választék", hogy kifejezhesse magát valaki.
Amikor beszűkültek a lehetőségek... egyszerűbb...? Mármint ebből a szempontból. Vagy ezen nem gondolkozik, aki megéli...?
Jó, hogy a film nem a tehetetlenség vonalán fejeződik be.
Bejelentkezés
Hozzászólások
