Ami az emberekből a legfontosabb számomra: a figyelmük.
Ez a kis tanulmány a figyelem irányáról szól.
A kisbabák figyelme nagyon koncentrált.
Egy felnőtt még a legkeményebb képzés után sem képes erre, legfeljebb pillanatokra, ami nekik alapból megvan.
Velünk születik, és fokozatosan elveszítjük.
Az újszülötteknek a tekintete a legkülönösebb, ez semmivel nem összehasonlítható: még benne van a túlvilág visszfénye.
Ezt veszítjük el legelőször. Kb. háromhónapos korban.
Ez a kép most nem erről szól. A tanulmány mostani igazi tárgya a figyelemre irányuló figyelem.
A másik szereplő, az édesanya belefeledkezik gyermeke tekintet-irányába.
És ezáltal nagyon közel kerül hozzá.
Egy nagyon járható útja annak, hogy valakihez közel kerüljünk: ha kiváncsiak vagyunk arra, hogy ő mire kiváncsi.
Csodálatosan szép kép, a hozzászólásod is nagyon tetszik, igazán megható volt a számomra. Elgondolkodató! Természetesen rögtön magam elé tudtam képzelni azt a pillanatot, mikor a kisfiam szemébe nézhettem, miután megszületett. Elmondhatatlan az az érzés, amit egy anya ilyenkor érez, a mindent elsöprő szeretet érzése. Tudtam, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy őt segítsem, hogy boldoguljon az életben. Szeretem ezt a képet!
Kép Értékelése
Hozzászólás küldése
Hozzászólások
Köszönöm szépen.
