Érdekes, hogy mennyire másképp látjuk a dolgokat. De éppen ez a szép benne, hiszen ízlésünket, világlátásunkat, gondolkodásmódunkat, otthonról hozott kulturputtonyunkat tekintve is nagyon különbözőek vagyunk.
A rajztól eltekintve - amiben elképzelhetetlen a blöff, a félrebeszélés - nekem nincsenek megvalósítandó minőségi szintjeim. Már csak azért sem, mert a kép minősége a fogadtatáskor dől el. Ami megtetszik az lerajzolom, ami valamiféle asszociációs folyamatot indít el bennem azt lefestem. Lehet, hogy ez túlságosan ösztönös. Lehet, de vállalom. Valószínűleg sok rossz képet csinálok, de nem várok arra, hogy eljöjjön az a közel tökéletesnek nevezhető felkészültség, amikor megalkothatom azt a bizonyos "nagy" művet. Inkább igyekszem jól érezni magam - ahogy az előttem szóló alkotótárs mondta - út közben. Ami még erre rájöhet, csak ráadás a "mulatságra".
Ha arra várunk, hogy majd egyszer csak elérünk egy szintet, lehet sose készül el a mű ami létrejöhetett volna. A film az, ami köztes állapotok sorozatából ad ki egy művet. A festőnek módjában áll megállni az úton, körülnézni és befogadva egy adott pillanatot a maga teljességében, képességei maximumán létrehozni a képet. Több képünk lesz az útról, ha így megyünk rajta, vagy egy az utazásról, ha rohanunk. Választás kérdése. Nyilván olyan is van aki biciklivel megy, lehet előbb odaér, de mit is látott a tájból? :-) Ez a buborék dolog, nagyon tetszik. :-)
Lehet az is, hogy csak annyi értelme van a "művészetemnek", hogy megcsináltam a Pemzlit és beszélgetünk ezekről a dolgokról! Egyébként már így is megérte.
Nem! Nem érdekel, hogy mennyi idő fog eltelni míg elérek egy olyan szintre, amit el akarok érni, csak elképzelem. Engem ez hajt előre, elképzelek egy fejlettségi fokot magamnak, de nem nézem az órát közben. És nem érdekel mennyi idő telt el idáig. Amennyire lehet kizárom az időt, egy időtlen kis buborékban létezem. Persze a környezet és hatásai ezt nem akarják engedni, folyamatosa harc megy.
Úgy vélem, hogy Attila olyan apró lépésekben halad, és ez persze jó, csak a szemlélőnek nem tűnik fel az irány egyértelműen. Így egy olyan köztes állapot alakul ki, hogy sem egyikhez, sem másikhoz nem tartozik. Ezért keresgélnek kőszerűb követ,..... vagy zavaró a szabályosság. /mondjuk engem nem zavar/. Attila "brutalizálj" egy kicsit. Sarkítsd ki jobban az elképzelésedet, nem baj, ha az eredmény nem olyan, aminek elképzelted, de mozdítsd ki jobban abba az irányba, ahová tartasz. Én csak sejtem, hogy merre.
Ez van, ha folyamatként tekintesz az utadra, ami indul valahonnan, és tart valahova. Ha viszont az időtényezőt kiiktatod, akkor csak a feladat marad, amit a jelenben kell megoldani, és ez a lényeg, maga az út, nem az eleje, és a vége. Ami a képkereten kívül van, az a kép szempontjából nem létezik.
A művész elképzeli hol fog tartani mondjuk 2 év múlva, és megpróbál abba az irányba menni. Aztán van az eltévedés meg az eltévelyedés, ezt esetleg a külső szemlélő összekeverheti, egy jó kis eltévedés sokat hozhat. Számomra nagyon érdekes, időnként mennyire nem értenek meg, illetve mennyire egy-egy alkotásra koncentrálnak, annak hibáira, nem nézve az egészet. Lehet, hogy én is ilyen vagyok? Basszus!
A másik út (-ból az egyik) lehetne a szerűség felé haladás, hogy a kő kőszerűbb, a fa faszerűbb, az ég égszerűbb legyen, mindezt erősségeid, a hangulati, színhasználati, és szerkezeti elemek megtartásával, az ördögi részletekbe bonyolódás nélkül. Mondjuk nem kis feladat, de talán ez is vezet valahova. :-)
Köszönöm! Na én pl. ezt a jobb oldali orgonasípos dolgot nem is láttam eddig! Ezek tanult dolgok, amik ösztönössé válnak, a teret érzékeltetni kell valahogy, ami egy ilyen képnél fokozottan érvényes a nagy és viszonylag homogén előtér miatt. Ezért ösztönösen is úgy rajzolom meg a szereplőket, hogy ez minél inkább sikerüljön. Ebben egyébként segít a színperspektíva is, ami a vízen figyelhető meg leginkább, a közeli rész sokkal élénkebb narancsosabb, míg a távolabbi kékesebb és nem annyira élénk.
Én maximálisan elhiszem neked, hogy nem lehet könnyű ezeket a fényeket így összehozni. És éppen a fények miatt válik ez a kép elevenné, éppen a fények miatt kel önálló életre a táj. Azonban, ha megengedsz egy apró észrevételt, számomra túl sok a szabályosság a képen. (Például minden kő, mintha egy-egy labda lenne, és a jobb oldalon a fák az orgonasípok szabályos növekedési rendjére emlékeztetnek).
Mindent összevetve, elvitathatatlan a kép hangulati töltése, és - gondolom - elsősorban ez volt a célod, vagyis hogy hatást válts ki a nézőben.
Ezen az oldalon még nem volt olyan kritika, ami miatt meg kellett volna haragudni. Nekem, mint az oldal tulajdonosának eleve nem is szabad, meg aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy könnyen haragvó típus. Én nagyon örülök ha minél többen belefolynak a társalkodásba! Ez lenne a lényeg, megbeszélni az érzéseinket.
Elnézést,én nem tudok olyan hozzáértően beszélni és lehet ezért rosszul látom én csak az első gondolatomat írtam le de mivel mögöttem nem áll annyi tapasztalat ezért nyilván nem is mérvadó!Azé jó ha nem haragusztok!
Bizony, ki lehetne próbálni milyen megcsinálni egy ilyen tájképet, ezekkel a fényekkel. Lehet, hogy sokan elcsodálkoznának, nem is könnyű! Valóban próbálom leegyszerűsíteni a dolgokat, ami miatt még nehezebb mert nincsenek apró részletek, amik összessége még élvezhetőbbé tennék a képet. Ez egy hangulatkép és megvan a maga funkciója, ami nem a korszakalkotás lenne és nem érzem, hogy nem vagyok benne ebben a képben, mert a pillanatnyi hangulatom érzéseim biztosan benne van, van aki ezt érzi van aki nem. Ez már így szokott lenni a festőművészetben (is) és ez ellen nem lehet mit tenni. És nem kell elnézést kérni mert azért vagyunk itt, hogy leírjuk ezeket az érzéseinket, amik a tudat alatt azért ott lesznek és egy következő alkotásnál akár szerepelhetnek is mint befolyásoló tényező. Így szép!
Szerintem senki sem fog utálni Pat! Ez a jó itt.
Én ebben a képben azt értékelem, ami felé Attila tart. Lehet, hogy egy gyártelep téma jobb lett volna erre a célra, de szerintem ez a nehezebb. Mert. naplemente? Kényes téma. Tájkép? Nem egyszerű. (bár sokan azt hiszik és úgy is csinálják)
Ha az eredetivel együtt nézem, és érdemes, látni azon változásokat, ami egy leegyszerűsítéshez, a formák összefogásához tart. Ebben a témában ez borzasztóan nehéz.
Talán azt lenne érdemes kipróbálni, hogyan osztható fel ez a kép szigorú szögletes geometrikus formákká, majd azokat lágyítva visszajutni valameddig. Tehát a folyamat másik végéről visszafelé menni. Ez nagyon izgalmas lenne. /lehet, hogy meg is csinálom, ha Attila engedi/ Vagy pályázat!!!?? Bele fogunk szakadni.
Se nem realista se nem Attila!Nem tudom hova rakni,mert sokkal több ami benned van,mint ez a kép!A visszatükröződések Te vagy és nem téveszteném el a pasztell használatod se de ha lehetek itt ezen a portálon nyitott ?....szóval az alkotni k....va jó hisz most jöttem a műteremből és hulla vagyok de visszamegyek mert nem bírom abbahagyni...de ez a képed...nos a tehetséged és látásmódod és érzékenységed messzebbre megy mint ez a kép! Fix,hogy utálni fogtok de egyszerűen tehetséges és bázist megtalálva előre haladsz,nagyon is !Bátor vagy és zseniális képeket raksz le elénk...ez olyan,mintha kicsit visszamentél volna a kezdetekhez..vagy nem tudom de ez nem az ami visz szerintem!Érzem,hogy élvezted de......és ne haragudj Ati ha kimondtam de olyan csoda dolgokat tudsz alkotni! Bocsánat
Köszönöm! Végre valami!
Igazából a fotót csak alapnak használtam, keveset néztem rá, próbáltam egy "saját benyomást" felrakni a kartonra, úgy érzem itt sikerült.
Kép Értékelése
Hozzászólás küldése
Hozzászólások
