Kedves Vica (Versa)! Köszönöm értékes elemzésed. Valami ilyesmit akartam megfogalmazni a képpel- milyen jó, hogy mindez most bennem is tudatosult. Köszönöm.

A párhuzam igenis merész, Kedves Vilmos. És hátborzongató, mivel nem tudatos adaptációról van szó. Ha viszont ez így van, két eset lehetséges: az egyik, hogy " 'teremtés' alaptatív gondolata hatott át munka közben ....": Ez azért merész, mert az ember rájön (így utólag), hogy ez a "GONDOLAT" mindig ugyanaz....ÉS így egyszerűen KÖZHELYSZERŰ. A művészek jelentős része ezeket a banalitásokat csak a maguk banális szintjén képesek megjeleníteni. Aztán vannak, akik ugyanezt művészi szinten is képesek megcsinálni (remélem, közéjük tartozom). Vannak, azonban olyan művészek is, akik a legbanálisabb közhelyek megjelenítésében (is) olyan magas művészi szintekre jutnak, ami addig minden gondolkodó élőlény számára elképzelhetetlen volt, és még utána is az, évszázadok távlatából is. Ilyenekből jó, ha száz évente születik egy-egy alkotó... Na, most, tehát: ami igazán hátborzongató, az a "'teremtés' alaptatív" gondolatának sztereotíp volta. A másik lehetőség pedig, hogy nem is ez a gondolat "működött" alkotás közben, hanem Michelangelo monumentális alkotása maga. Elképzelhető, hogy ennek (az általam többször látott alkotásnak) élménye raktározódott el, s tört elő munka közben a tudatalattimból. Mindkettőbe belegondolni: HÁTBORZONGATÓ. És akkor még nem is esett szó a további asszociativitásról, pl. a benned létrejött és ható gondolatokról (párhuzamokról)......Brrr...."Belegondolni se merek ...."

Az egymásnak feszülő ellentétek. Mikor a szemben álló felek megengedik maguknak egymás érintését, ezzel kioltva a feszültséget, és egymásban feloldódnak. És ebben a feloldásban valami új születik. Genesis. Még nem született meg a rend, de már megfogant, és szépen alakul, halad a maga útján. Amit létrehoztak, elindítottak, életre hívtak, de még nem önálló. Furcsa paradoxon. Mert amint eléri ezt az állapotot, "bekebelezi" az őt életrehívó energiákat, így lesz a részekből ismét egész. örök hömpölygő körforgás. Csodás alkotás.
Ez persze csak az én kora hajnali gondolataim a képed felett tűnődve. Vili asszociációja is teljesen helytálló.
Köszönöm a kora reggeli meditációt Csaba!

a párhuzam nem merész
a gondolat adaptációja lenne merész ha tudatos lett volna
az asszociáció telitalálat
(és hogy tudat alatt a 'teremtés' alaptatív gondolata hatott e téged át munka közben, azt csak te tudnád nekünk elmondani Csaba

Köszönöm, hogy megosztottátok velem a gondolataitokat. Számomra, annak ellenére, hogy az itt kifejtettekhez hasonló gondolatokat, érzéseket szerettem volna megjeleníteni, mégis, új jelentéstartalmak nyíltak meg. Köszönöm, hogy ilyen sokat megtudhattam a festményemről. Vilinek csak annyit: ez a páthuzam annyira merész, hogy még belegondolni sem merek. (ez nem álszerénység).

A Világegyetemeket képzele el így, gomolygó, kavargó, mozgásban lévő, őrvényló szines csodák, melyek haladnak a Nagy Mindenségben, majd elérnek egy úthoz, mint itt a képen, és minden belehullik egy nagy talán semmiben, talán egy olyan mindent megtisztító, ujra teremtő katlanba, és Új Világegyetemek születnek, immár megtisztulva, és ujra kezdődik az örvénylő forgatag, kavargó szinekkel, és Új Világokkal, melyek ujra haladnak tovább a Nagy Mindenségben a maguk útján, hogy Új Világok teremtődjenek és talán Új Föld is, mely megszabadult a tehertől, a rárakódott piszoktó, indulatoktól terhes mentásli szennytől, és új Mindenség születik és talán Mi is, esetleg más formában.

Vili asszociációja nagyon jó meglátás!!! Nekem az elemek találkozása jut eszembe. Tűz és víz. Ahol a két dolog egymásnak feszül és a súrlódás létrejön, ott tömörödik az "anyag" és keletkezik, " kovácsolódik" valami, amit nevezhetünk rendnek vagy éppen születésnek. Gyönyörű alkotás.

..érdekes..a múltkor is hasonló érzésem volt, most a kompozíció, a két egymást érintő és mégis magába forduló góc azonnali asszociációhoz vezetett. ehhez:
http://www.themanaissance.com/wp-content/uploads/2013/03/Michelangelo_-_Creation_of_Adam.jpg

Hogy "rend születik" az a cím, és a dialektika, a yin és yang a képen rendeben van. Kérdés marad hogy milyen. Milyen rend...
... milyen érzéseid vannak a születőben lévő rendről, Csaba..... kérdezem... a képtől...

Nekem könnyed ez a kép... A kontrasztok nem szembeállítva! Durva, tiszta, nyers, IGAZ mivoltukban...
(mint a "káposztáknál" (elnézést...manapság káposztákon élek, és nagyon sokat segítenek nekem, tehát nekem a káposzta nagyon pozitív dolog, hiába gúnyolták így a képeid)...) ...ez most más...

... minden felpuhítva... és csúnya és félelmetes légy szürke átlátszó szárnyával... kétszer is.

Milyen ez a rend?

aztán elveszek... mert... valahogy mintha mindez lényegtelen volna, mert a szemből középről beáramló fény nagyon nagyon erőteljes, ... és szép, kedves és mindet betölteni akaró.

sikerült olyan képet létrehoznod ami mellett sokáig kell üldögéljek végre