Nem csak villanásnyit! Engem felkavar ez a festmény, már mikor piciben láttam, tudtam, hogy miről szól és mennyi minden van már mögötte, minden benne van, amit itt leírtatok.
Azok az itt-ott megcsillanó fények (Isteni fények) azért bizakodással töltenek el. Olyan érzetem van mintha valahonnan a távolból érkezne az a fény és majd valamikor rendet fog tenni ebben a SZÍNJÁTÉKBAN, eltűnnek ezek a sötét, színtelen alakok és helyükbe színesek lépnek.
Hogy egy Terminátorból vett idézettel és párhuzammal éljek, a gépek, jelen esetben emberek egyszer csak öntudatra ébrednek.
Ha ez a festmény hozzájárult Vili versének megszületéséhez és Tibor filozófiai gondolataihoz, már érdemes volt megfesteni. Kedves Vilmos, örülök az "éhhomra" írt versnek, és úgy gondolom, nem nagy önzés részemről, hogy elolvasása után azt kívánom: Soha ne lakj igazán jól! (bár lehet, hogy csak annyi történt, hogy én is reggeli előtt voltam, mikor e verssel találkoztam.
Kedves Tibor! Gondolataid igazán meggyőzőek. Pilinszky verseit nagyon szeretem (ahogy esszéit, sőt, egész személyiségét is), valamikor (legalább 35 évvel ezelőtt festettem is egy Pilinszky portrét....illetve csak egy másolatot (egy fotóról másoltam, enyhén jávorkásítva). A szavak bizony nagyon behatároltak, a festészet többet mondhat, még többet a zene....de megint csak olyanokat, melyeket nem lehet szavakba önteni, csak érezni. Nagyon jól ráéreztetek mindketten, hogy itt az autodafé komplex jelentésárnyalatai jobban izgattak engem, mint annak konkrét megjelenési formája, ami nem más, mint a Szent Inkvizíció HITÍTÉLETe, illetve az elítéltek tömegek előtti nyilvános menete és kivégzése (máglyahalál). Nem volt ez más, mint egy SZÍNJÁTÉK (cirkusz a tömegeknek), s ez a szó igazi jelentése: SZENT SZÍNJÁTÉK. Ez viszont már IZGALMAS TÉMA: az Istennek és embernek egyaránt tetsző (?) SZENT SZÍNJÁTÉK (ami -a ha színjáték,- csak hamis lehet, és ezt minden résztvevő tudja. (Tudja?) A HATALOM (emberek) játéka ez NEKÜNK (embereknek) ... VELÜNK (emberekkel) (és ez az igazi tragédia: VELÜNK). Hiszen a hatalom mindezzel azt is tudatja, VIGYÁZZ!!! ...."Csak úgy, a puszta létezése okán is van, hogy valaki fölöslegessé válik..."
Ez az "értelmetlen és felfoghatatlan" szituáció olyan szintű abszurditás, és olyan szintű érzelmi viharokat kavar az emberben, ....amit (nyilvánvalóan) a magam szerény tehetségével nem vagyok képes a maga teljességébe érzékeltetni, de ha csak egy villanásnyit is igen, akkor talán érdemes volt ennek a képnek megszületnie.
Egészen érdekes, hogy ebben a gondolatkörben több dolog is párhuzamosan jelent meg. ("Mi az a művészi szabadság" fórumtémánk, http://pemzli.hu/...ead_id=781, vagy az 1984 filmváltozatai http://pemzli.hu/...ead_id=777 ) De előszöris, mi ez a téma? Talán a legtágabban a gondolat szabadsága. Az autodafé szó jelentésével gondolom mindenki tisztában van, leginkább az eretnek (keresztény felfogással ) összeegyeztethetetlen gondolkodású emberek nyilvános elítélése és kivégzése. http://hu.wikiped...odaf%C3%A9 Vagy Orwell szavával: a "gondolatbűn" (és ennek szankcionálása).
Tehát vannak és voltak (és lesznek) korszakok, rendszerek, ahol egy ember gondolatára a rendszer nem egy kiállításbetiltással, hanem ennek az embernek a kivégzésével reagál.
Sokféle nézőpont lehetséges itt, én már a fórumban is említettem hogy engem leginkább ennek az embernek a nézőpontja érdekel. Pilinszkyt is azonnal azért találtam meg, mert nem egy veresében próbálja leírni a kivégzésre váró ember világát. Ez egy értelmetlen, felfoghatatlan szituáció, mégis vallani szeretne róla. És érezhetően eljutunk mindig arra a pontra, hogy a gondolkodás számára itt van egy végállomás, nem elbeszélhető dolog ez. Abszurditás. Botrány. Olyasmi, ami nem lehetne, de mégis van. Itt a gondolkodás felmondja a szolgálatot. "Semmit sem tudunk" .
Említeném még Dosztojevszkijt, akit Pilinszky is nagyon szeretett, ő is számtalan kísérletet tesz ennek a témának az elbeszélésére, (Dosztojevszkijt ténylegesen halálra ítélik, és a kivégzése előtti percekben olvassák fel a kegyelmet) ...
De mégis... ha valami elbeszélhetetlen a gondolkodás számára, vajon a líra számára is azok? Nem. Pilinszky mikor a gondolkodás megáll, képeket kezd festeni. És ezzel elmondja azt amit nem lehet elmondani. Csaba képéről is ezt gondolom. Nem külső szemlélő elbeszélése, értékelése, vagy helyzetértelmezése, hanem egy belső nézőpont.
Az égbolt az első, ami először megragadott Csaba festményén, és talán most is. Dosztojevszkij meséli, hogy mikor a vesztőhelyre vitték, az égboltot különösen szépnek, üdítően tisztának, és ragyogónak érzékelte. Soha előtte és utána nem látta ennyire ilyennek.
Az égboltról jut eszembe még ez a vers is, ami szintén a kitaszítottságról szól, arról, hogy valakinek azt mondják, fölösleges vagy, nem kellesz, teljes emberi lényedben, mivoltodban nem ... ami szintén "autodafé"...
Mert, és ez talán a legszélesebb körű értélemezése ennek témának, ahhoz hogy valakit elítéljenek, még csak olyan különöset sem kell gondolnia. nem kell "gondolatbűnt" sem elkövetnie.Még csak gondolni, vagy tennie sem kell semmit. Csak úgy, a puszta létezése okán is van hogy fölöslegessé válik...
Weöres Sándor: Az égsapkájú ember (részlet)
"Akinek azt mondják: rosszkor születtél,
kotródj az anyád méhébe vissza.
E véráztatta kapun nem dönget,
az csak egyszer nyílt, zárva találja;
elindult a hosszú kettős fasorban,
végén kilép az üres világba..."
már megszokott, hogy Csaba képeihez verset csatol a publikum ,ezért, első látásra, éhgyomorra írtam egyet én is:
egy rég lehullt levél
órmon állók hősködők
felhőszárnyú emberevők
tövisek között szenvedők
"kik szolgaföldben nem nyughatnak"
csupa nemtelen nemtevők
bánat az arcokon
fogatlan torz ostorokon
csattanó csattanás az elkésett jó tanács
hogy isten véletek, lángolva égjetek
ágak karjai között
fellegek csúcsai fölött
arc az ál mögött
enyészett s enyészik fekete és fehér
mint gomolygó füstölgő tűznyalábban
egy magányosan száraz
rég lehullt levél
"Kit fölvezetnek? Nem tudom.
Kik fölvezetik? Nem tudom.
Vágóhíd vagy vesztőhely? Nem tudom.
Ki és kit öl? Ember öl állatot
vagy állat embert? Nem tudom.
S a zuhanás, a félreérthetetlen,
s a csönd utána? Nem tudom.
S a hó, a téli hó? Talán
száműzött tenger, Isten hallgatása.
Azok az itt-ott megcsillanó fények (Isteni fények) azért bizakodással töltenek el. Olyan érzetem van mintha valahonnan a távolból érkezne az a fény és majd valamikor rendet fog tenni ebben a SZÍNJÁTÉKBAN, eltűnnek ezek a sötét, színtelen alakok és helyükbe színesek lépnek.
Hogy egy Terminátorból vett idézettel és párhuzammal éljek, a gépek, jelen esetben emberek egyszer csak öntudatra ébrednek.