Köszönöm Béla!

Igen, pontosan erről van szó.

Talán ide kivánkozik egy veresecske. Több éve rábukkantam egy gyüjtéményben. Nem engedi, hogy elfelejtsem;

"Beszélhetnek a kortársak,
hogy így lássak, meg úgy lássak;
falon vakon kaparásznak,
ezt nevezik ők látásnak.

Egy-egy irányban mutatnak,
ezért mondom őket vaknak;
mint a gyermek, nézzél szerte,
máris nem vagy vakság-verte"

Weöres Sándor, Rongyszönyeg I. 150 (1951)

Kell is az. Az "új szempontok".
Engem már ezért sokszor megköveztek, hol innen, hol onnan, de most is csak ezt mondom.
Technikákat, elgondolásokat, színvilágok megértéseit, bejárt utakat "találkoztatni" képben.

Ez a kép már teljesen jó lenne, ha csak a színkontrasztokat nézem.
És akkor megjelennek realista elemek. "Minek?" kérdezik. Kikötni a bóját, egy "reál kötéllel". Aztán ott ez a lebegés, ez a picit szürreál világ, réteg, dimenzió....
Mind mind "önhordó" dolgok, és sokan mondják azt, találd meg a stílusod, valami mentén, technika mentén, színvilágok mentén, formavilág mentén, stílusokon belül...
... Én meg nem. Én szeretem azt ha, valaki "találkoztat" nem integrál, az más. Találkoztat, és nézi, hogy mindenből, minden utakból amit mindenféle irányokban bejárt, mi tud kisülni. "Szempontok" után kutat. Ezt mindennél jobban szeretem.

Köszönöm Patricia!

Köszönöm a bátorítást, Tibor!
Örülök, hogy mégegyszer megfestettem. Nem csak azért,
mert ez a kép megmarad nálunk - az elsőt elajándékoztam, - hanem sok tapasztalatot
szereztem általa.
Amikor nekifogtam, igyekeztem elfelejteni, hogy
ismerős a téma. Úgy kezeltem, mintha az első képet
festeném,és új szempontokat kerestem a
festés alatt.

Olyan mintha a víz felett lebegne a hajó a levegőben de a víz színe nagyon tetszik!

Kellett neki ez a másképp, és a pontosabban is!
A régebbit másmiért szerettem....
JÓ!
Nagyon összeáll ez a dolog... (mondandó) sok oldalról közelítődik.