Ez egy rendkívüli leírás. Sokkal - sokkal több mint egy werkvideo, vagy bármi.

Ez egy olyan ujjgyakorlat volt, ahol felvázoltam az alakokat (ez volt a sok idő) aztán pedig jött a krétával a játék. Hol használjam szárazon, hol picit megolvasztva, hol az oldalával satírozzak, hol pedig a végével. Hogyan érzékeltessem a házakat,a füvet, a bokrokat, fákat, a beszűrődő fényt. Mennyire nyomjam rá egy ív mentén ha haladok krétát úgy, hogy ne kelljen még egyszer átmennem rajta. Hova, milyen színt rakjak, és milyen sorrendben. Ezt az egészet úgy, hogy magabiztosnak tűnjön, illetve ne csak tűnjön, az is legyen. Nagyon-nagyon minimális "befektetéssel", valami értékeset alkotni és közben egy jót gyakorolni. Mindvégig ott voltam rajzolás közben, benne a képben és éreztem az illatokat, a meleget, mindent. A lány arcán annak ellenére módosítok, hogy nem akartam hozzányúlni, de nem tetszik. Köszönöm!

Köszönöm!

Laza nyári délután. A "szomszéd" néni rucija és formája nagyon tetszik. Lassan nekem is ilyen kell.

Hát igen, a kontaktlencse nagyszerű találmány.

Vagy csak bepárásodott a szemüvegünk.

Olyan, mint egy nagyon régi emlékkép. A jelenet tisztán előttünk van, de ha egy részletre próbálunk visszaemlékezni, az már nem megy, elhomályosodik.

Igen-igen..ez a határátlépés ..igen!!Nagyon ott van!

Ez a "Szomszédnéni kérdései" -s idill.
Jobb annál, mert ez a délutáni levegő-fény atmoszféra nagyon rájátszik az érzésre.
A nem-kidolgozásban kezdesz átlépni egy határt...
(pozitív értelemben) amit én nem szoktam merni.

Köszönöm!

ez nagyon tetszik ,gyerekkoromat idézi fel ,gratula